Világkupa – Indianapolis

Száraz Evelin először járt az USA-ban

 
A magyar Paraúszó válogatottból öt versenyző állt rajthoz a Vilagkupa sorozat ezen állomásán. Csapatunkat három (Bia-Fanni-Evelin) már világbajnoki indulónak számító sportolója képviselte és mérte fel jelenlegi állapotát. Mindhárman több versenyszámban is rajthoz álltak, mert Álmos szerint itt még nem az éles helyzetet kell szimulálni, hanem a gyakorlás a fő szempont. 

A versenyről Álmos értékelt : 
?Már nagyon régen volt versenyünk és szerencsére ciklus végére is esett ez a Világkupa futam, úgyhogy örültem, hogy végre tudnak egy jót versenyezni a lányok. A tenerifei edzőtábor után szinte egyből indultunk is USA-ba. A fáradság még bennük volt és az átállás is nehezebben ment, de ennek ellenére nem sikerült rosszul a verseny. Elégedett nem vagyok, hiszen tökéletes úszások nincsenek, de amiket kaptak feladatokat, azokat maradéktalanul meg tudták oldani. Az óra bizonyos futamoknál  kifejezetten jókat mutatott. Hasznos verseny volt, mert láthattam, hogy mi az amit még igazán csiszolni kell a következő időszakban. Természetesen van mit, de voltak pozitívan értékelendő momentumok is jócskán.  Tetszett a hozzáállás, amit mutattak és szépen zártak le egy nehéz időszakot. Otthon kapnak a lányok egy kis szünetet, végtére ez is jár néha… „

Pap Bianka az érmével (az egyikkel a sok közül)
Illés Fanni rajtra készen