
Csapatunkat idén is ketten képviselték az Év Sportolója Gálán. Fanni a legjobb három parasportoló közé került Magyarországon, akik jelöltként jelen lehettek a Nemzeti Színházban. Álmos pedig ugyanezen szakág edzői elitjébe kapott jelölést.
Idén is az ország sportéletének legjava eljött a Nemzeti Színházba, hogy közösen ünnepelje a győzteseket és a jelölteket. A már megszokott impozáns helyszín várta a vendégeket, egy nagyszerű műsorokat felvonultató, szórakoztató műsorokkal megspékelt eseményre.
A nyitóbeszédek után rögtön az első kategória az év fogyatékosokkal foglalkozó edzője volt, ahol Álmos nagy izgalommal várta a boríték kibontását. Bármennyire is szerette volna „elkerülni”, hogy beszédet kelljen mondania, idén az Ő nevét mondták ki. 🙂
Hatalmas megtiszteltetés ez számára, igazából nem is tudja kifejezni, mit is jelent ennek a díjnak az elnyerése. A színpadon pedig hatalmas lámpalázzal a következőt mondta:
„Jó estét kívánok!
Húha… Először is szeretném megköszönni ezt díjat, szavakkal nehéz lenne kifejezni, hogy mekkora elismerés ez számomra. Elsősorban szeretnék gratulálni a kollégáimnak, akik mögött legalább olyan sikeres esztendő áll, mint amilyenre az enyém sikeredett.
Szeretném megköszönni a klubomnak a Vasasnak, hogy felvállalt egy olyan szakosztályt ahol csak Parasportolókat készíthetek. Nagyon jó emberek, mindenben mellettünk állnak, sokat segítenek és támogatnak bennünket. Számíthatok rájuk. Köszönöm nekik.
Hálás vagyok a Magyar Úszó Szövetségnek, hogy napjainkban szinte már egyenrangúan tekintenek a Para és az ép sportolókra. Egyformán kezelik az ügyeiket. Köszönet dr. Sós Csaba szövetségi kapitányunknak, nekem csak Csababának a háttérért, a támogatásért, igazából mindenért.
Nem utolsó sorban köszönetet szeretnék mondani a Csapatomnak, akik miatt most itt állhatok előttetek. Tisztelem, amit képviselnek, és elismerésem, hogy kibírják amit feladatként eléjük állítok. 2019-ben Fanni újdonsült világbajnok lett, Bia egy ezüst és bronzéremmel gyarapította érem kollekcióját, Evelin pedig egy bronzéremre száguldott be. Nekik külön köszönöm! Büszke vagyok rájuk, büszke vagyok arra, honnan hova eljutottak, és kívánom, hogy idén teljesebbé tegyék érmeik gyűjteményét. Annyit biztosan megígérek, hogy a tőlem várható maximalizmust és fanatizmust ezután is képviselni fogom.
Amit még szeretnék elmondani: Számomra a tanítványaim ugyanolyan teljes értékű emberek mint bárki más, aki képes a céljaiért meghalni nap mint nap. Köszönöm a díjat!?
Szívből gratulálunk Álmos, megérdemelted ezt a díjat és büszkék vagyunk arra, hogy az edzőnk vagy. 🙂





Nem sokkal később eljött az idő, mikor következett az év női fogyatékos sportolója díjának átadása. Fanni hatalmas izgalommal várta a végeredményt, de végül Ekler Luca nevét mondták ki. Nem érte meglepetésként, hiszen honfitársa csodálatos tavalyi évet zárt, így szerinte megérdemelten kapta a legjobbnak járó elismerést. Fanni az alábbiakat mondta a gála kapcsán:
„A tegnapi estén nekem fontosabb volt Álmos győzelme, mint a sajátom, hiszen látom azt, hogy minden nap mennyi mindent tesz értünk paraúszókért. Fanatikus hozzáállása, alázata, mérhetetlen türelme, hite és kitartása példa lehet mindenki számára. Büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű EMBER úszója vagyok. Gratulálok Lucának, aki fantasztikus tavalyi évet zárt. Legalább ilyen sikeres 2020-at kívánok neki!”
Köszönjük Fanni, nagyon büszkék vagyunk Rád, illetve azért is, amit a parasportért teszel.




