Paraúszásról

Nemzetközi történet:

A paralimpiai játékokon az úszás vonzza a legnagyobb tömegeket és ez számít az egyik legnépszerűbb eseménynek. A sportág alapvetően a fizioterápiával és a rehabilitációval hozható kapcsolatba, hiszen az úszás az összes sérültségi kategóriában versenyző sportoló számára elérhető. Jellegzetessége, hogy a sportolók a verseny ideje alatt nem használnak protéziseket vagy egyéb segédeszközt. A versenyeken az IPC Nemzetközi Úszóbizottsága által előírt szabályok érvényesek. Összesen 14 sérültségi kategóriában indulhatnak versenyzők. A kategóriákba sorolást funkcionális alapú, vizsgával rendelkező, felkészített orvosokból és gyógytornászokból álló szakemberek végzik. A helyes besorolásokat a versenyek közben folyamatosan ellenőrzik.

Kategóriák:

 

  • S ? gyorsúszás, hátúszás, pillangóúszás
  • SB ? mellúszás
  • SM ? vegyesúszás
  • 1-10. versenyzők: mozgássérült versenyzők
  • 11-13. kategória: vak és látássérült versenyzők
  • 14. kategória: értelmi fogyatékos versenyzők

 

A paraúszás hazai fejlődése:

 

1970. február 24-én megalapították a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Club Alapszabályát és ezzel megnyílt a lehetőség, hogy több sportágban sportoljanak és versenyezzenek a mozgásukban korlátozott versenyzők. Az intézet falai között már működtek ezt megelőzően is mozgásjavító programok és néhány sportágban (asztalitenisz, íjászat) edzéseket is folytattak, de csak az intézetben lakók részére. Az újonnan alakult sportkör a főváros minden mozgássérültje előtt megnyitotta kapuit a sportolásra. A HOSC terveiben szerepelt egy új szakosztály, az úszószakosztály beindítása. Ehhez szakembert és uszodai lehetőséget kellett keresni. A helyszínt a Rudas uszoda biztosította az edzésekhez, így 1970. decemberében már indulhatott a felkészülés az úszásoktatásra, majd később a versenyekre.

Az úszószakosztály alapját a Mozgásjavító Általános Iskola adta. A Rudas uszoda komoly edzésekre nem volt alkalmas, de a vízhez szoktatásra, úszásoktatásra, technikai feladatok gyakorlására megfelelt.

A Halassy Olivér SC megalakulása után egy évvel, 1971-ben került sor az első nagy nemzetközi versenyre Gödöllőn, amelyen az úszószakág is bemutatkozott. Bár a magyar úszóválogatott nem ért el kimagasló eredményeket, fontos volt, hogy bepillantást nyerhettünk a környező országok felkészültségébe és eredményeibe.

Később már kevésnek bizonyult a heti egyszeri egyórás edzéslehetőség, ezért olyan uszodát kellett keresni, amely komoly edzések megtartására is alkalmas. A Budapesti Vasutas SC (BVSC) uszodájában kaptak lehetőséget heti 3, később pedig heti 5 alkalommal edzéseik megtartására. Egyre több emberrel bővült a szakosztály létszáma.
Elindultak a hazai felmérő versenyek, amelyeken már részt vettek a vidéken megalakult sportkörök versenyzői is. Az egyre növekvő úszóversenyzői létszám nagyobb lehetőséget adott egy ütőképes válogatott keret kialakítására.

1972-ben bekapcsolódtunk a volt szocialista országok kezdeményezésére alapított ISI (Intersportinvalid) nemzetközi versenyekbe.

A magyar úszósport jelentős fejlődésen ment át, s az egyre bővülő létszám, a rendszeres edzésmunka ütőképes válogatott úszókeretet nevelt.

Az első jelentős nemzetközi verseny, amelyre meghívást kapott a magyar csapat az 1975. évi franciaországi, fogyatékos Saint Étienne-i világjátéka volt, amelyen úszóválogatottunk eredményesen mutatkozott be. A pontversenyben a 23 nemzet közül a második helyen végeztek a magyar úszók.

A legtöbb paralimpiai aranyérmet összesítésben eddig az úszók nyerték hazánknak.  

 

A magyar úszók paralimpiai szereplései:

 

  • 1976-ban meghívást kaptunk a torontói paralimpiára. Politikai okokból a csapatnak az úszódöntők előtt haza kellett jönnie.
  • Az 1984-es New York-i játékokat az eddigi legeredményesebb magyar paralimpiai részvételnek könyvelhetjük el. Tíz arany, öt ezüst és két bronzéremmel zárták a magyarok az úszóversenyeket.
  • 1988-ban Szöulban a reményei a csapatnak (legalább 2 arany) nem váltak be, mivel az úszósportban addig ismeretlen kínaiak két kategóriában is meglepték a sportolókat. Végeredményben egy ezüst- és öt bronzéremmel zárt a magyar csapat.
  • 1992-ben Barcelonában a nyolcfős úszócsapat három arany két ezüst- és két bronzéremmel fejezte be a versenyt.
  • 1996-ban Atlantában, a hétfős csapat két arany, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett.
  • 2000-ben Sydneyben, a hétfős csapat két arany, egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett.
  • 2004-ben Athénban a magyar úszók egy arany, két ezüst- és három bronzérmet nyertek.
  • 2008-ban Pekingben a magyar úszók egy arany és négy bronzérmet nyertek.
  • 2012-ben Londonban a magyar úszók egy arany, három ezüst- és két bronzérmet nyertek.
  • 2016-ban Rió de Janeiróban a magyar úszók egy arany, két  ezüst- és öt bronzérmet nyertek.

A paralimpiai aranyérmes magyar úszókat itt találja: http://www.hparalimpia.hu/paralimpiai-bajnokok

A paralimpiai érmeseket itt találja: http://www.hparalimpia.hu/paralimpiai-eredmenyek

 

Forrás: http://www.hparalimpia.hu/sportag/uszas