Két arany féltávnál

Pap Bianka és Illés Fanni is Európa-bajnok lett Dublinban paraúszásban, Tóth Tamásnak már van egy bronzérme, de még messze a vége…

?A versenymedence gyors, remek időket lehet úszni, és a rendezésben sincs semmi fennakadás, ideálisak a körülmények minden téren.? ? adott rövid helyzetjelentést a dublini paraúszó Eb negyedik napja után Szabó Álmos, a vasasos hölgyversenyzők edzője.

Nagy örömünkre nemcsak a körülmények ideálisak eddig, hanem az eredmények is.

Pap Bianka kezdte meg az éremtermelést, rögtön egy arannyal 100 háton. A számnak címvédője volt, magabiztosan nyert, igaz a döntős időeredményével nem volt annyira elégedett, de hát egy Eb-aranyat nem kell magyarázni.

 

Ahogy egy ezüstöt sem, hiszen Bianka  400 gyorson másodikként csapott a célba, az egyelőre még verhetetlennek tűnő lengyel vetélytársa mögött.

 

Illés Fanni komoly nehézségekkel tarkított felkészülés után 100 mellen ért fel a csúcsra Dublinban. Rendkívül rutinos versenyzéssel nyerte meg a számot olasz riválisai előtt. Ehhez a gyönyörű sikerhez remek bemelegítés volt számára a 200 vegyes, amelyen ugyan nem jutott döntőbe, de az időeredményére itt sem lehet panasz.

 

Paralimpiai bajnokunk, Tóth Tamás is bemutatkozott, igaz az ő esetében a nagy dobás, a 200 vegyes még hátra van. Addig is szerzett egy bronzérmet 100 háton, 100 mellen pedig negyedik lett, megközelítve az egyéni csúcsát, amit kilenc éve jegyzett.

Széni András 50 pillangón rögtön a döntőben kezdett, az ötödik hely jutott neki, megközelítve saját legjobbját.

És akkor jöjjön a fiatalság, amely már itt Dublinban is csiszolja oroszlánkörmeit.

Száraz Evelin 200 vegyesen gyakorlatilag hibátlanul úszott, nagy meglepetésre döntőbe jutott, ahol végül hetedik lett, nem kevesebb, mint 18 (!) másodpercet javítva az egyéni rekordján.

Ennél is nagyobbat szólhatott volna a 100 mell, ahol negyedik helyen ért célba, igazi világklasszisokat megszorongatva, de végül szabálytalan, egykezes célbaérkezés miatt kizárták.

Tar Réka 100 mellen szintén egyéni csúcsot ért el és ötödik lett, Tóth Éva pedig 200 vegyesen úszta meg eddigi legjobb idejét.

Szabó Álmos így értékelte az eddigi teljesítményt:

Eddig nagyon elégedett vagyok. Bianka tulajdonképpen a kötelezőt hozta, 100 háton valóban úszhatott volna jobb időt, de nyilván nehéz ilyenkor megbirkózni az esélyesség terhével. Furcsa, de úgy tűnik, egy Eb-arany után is lehet az emberben hiányérzet. 400 gyorson az ezüstérme realitás, jól úszott, ott azon leszünk, hogy a következő években megközelítsük a lengyel lányt.

Fanni 100 mellen elképesztően érett versenyzést mutatott be, milliméterre pontosan úgy csinált mindent, ahogy kértem tőle. Az volt a terv, hogy csak saját magára, a technikára és a fordulókra figyel, és ez bejött. Neki ezt a 100 mellet kell tovább építenie, most belépett egy kapun, és szép sikerek várhatnak még rá.

A fiatalokra is elképesztően büszke vagyok, másfél éve dolgozunk együtt, ehhez képest rengeteget tanultak, ez látszik a teljesítményükön. Száraz Evelin hibátlan úszásokat produkált, a célba érkezés elrontása pedig komoly tanulópénz számára, de még mindig jobb, hogy egy Eb-n vették el emiatt a helyezését, mint egy még komolyabb téttel bíró versenyen. Tar Réka is remekül úszott, és Tóth Éva is szépen helytállt. Ők néha még kicsit túlizgulták, de ez természetes ilyen helyzetben.

A vasasos fiúk ugyan nem az én versenyzőim, de eddig rájuk sem lehet panasz, a helyezések és az időeredmények tekintetében is elégedettek lehetünk velük.

Hasonló folytatásban bizakodunk!

 

Forrás: http://www.vasassc.hu/hirek/8688/ket-arany-feltavnal