V. Európai Ifjúsági Para Játékok 2019 (V. European Para Youth Games 2019)

Tóth Éva és Tar Réka

Finnországban került sor az ötödik Para Ifjúsági játékokra, ahol csapatunk két tagja is képviselte hazánkat. Tar Réka és Tóth Éva nagyon várták már az utazást hiszen, egyrészt Pajulahti érdekes helyszínnek ígérkezett, másrészt nagyon színvonalas és vidám hangulatú versenynek harangozták be. 

Ezen híresztelések igaznak bizonyultak, hiszen több mint 40 nemzet sportolói neveztek a játékokra. Több sportágban is összemérhették tudásukat a fiatal versenyzők. Hazánkat a csörgőlabda válogatott mellett a két úszónk és a hozzájuk tartozó edzők, és sportvezetők alkották a magyar csapatot. 

A teljes magyar csapat

A lányok kaptak egy ?kölcsön? edzőt maguk mellé, Sebők Annamáriát. Nusi (csak így ismeri mindenki) kellő rutinnal rendelkezik a paraúszás terén, hiszen az utóbbi időben Ő készítette fel Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok úszót a világversenyekre. Álmos nyugodt lehetett, jó kezekbe adta a lányokat. Kiváló munkájuknak meg is lett a gyümölcse, hiszen a lányok kifejezetten jól teljesítettek.

Évi tovább tudta javítani az egyéni rekordját 100 gyorson és nagyon szépen zárkózik fel a nemzetközi élmezőnyhöz. Mellé 50 gyorson is egyéni csúcsot úszott, amit megkoronázott egy igen erős 400 gyorssal. Megsüvegelendő teljesítményt produkált, csak gratulálni tudunk hozzá. 

Réka nyerte a csapat egyetlen érmét, hiszen bronzérmes lett 200 vegyesen. Az ideje is előkelő, nem sokkal maradt csak el a legjobb idejétől. Másik két számában is nagyon jól teljesített, a 100 mell kifejezetten ígéretes versenyszámnak alakul. 

?Elégedett lehetek a lányok teljesítményével, ebben az időszakban ezek meglehetősen jó idők. Mindketten tudnak ezeknél jobbakat is úszni, de nem feltétlenül érkeztek csúcsformába Finnországba. Voltak kifejezetten biztató részidők, ami a jövőre nézve kecsegtető lehet. Fiatalok még a lányok, igazán nem kell kapkodni, türelmesnek kell maradniuk nekik is, hiszen azt gondolom szép jövőkép alakulhat ki náluk, ha mérsékelten gondolkodnak. Nagyon jó irányba haladnak és ez a lényeg, tovább kell csinálni, amit elkezdtünk és akkor minden évben meglesz az eredménye az elvégzett munkának. Sok tartalék van még bennük, de ezeket később szeretném kiaknázni. Egyszóval, elégedett vagyok azzal, amit Finnországban mutattak a lányok, gratulálok nekik. Sajnos nem tudtam személyesen ott lenni Helsinkiben, ezért szeretném ezúton is megköszönni Nusinak az áldozatos munkáját, amit a lányokkal végzett, jó kezekbe kerültek a gyerekek, Nusi pedig maradéktalanul megcsinált mindent, de ez neki rutin munka volt. Köszönöm Nusi!? – nyilatkozta Álmos.

Tóth Éva, Sebők Annamária (Nusi), Tar Réka