Pap Bianka lett az ELTE sport arca

Az egyetem 2023/24-es tanévében a világ- és hatszoros Európa-bajnok magyar paraúszó, az ÁJK hallgatója viselheti a címet.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016 óta adományozza az ELTE Sport arca elismerést azoknak a hallgatóknak, akik elkötelezetten végzett egyetemi tanulmányaik vagy egyetemi munkájuk mellett hosszú ideje kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a versenysportban.

Szeptember 8-án a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen Pap Bianka paralimpiai, világ- és hatszoros Európa-bajnok magyar paraúszó vehette át a címet Borhy László rektortól. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója az egyetem 389. tanévében népszerűsíti az egyetemi sportot hallgatótársai és a szélesebb közönség körében.

A kitüntetést 2022-ben Jászapáti Petra gyorskorcsolyázó (Bölcsészettudományi Kar), 2021-ben Leimeter Dóra vízilabdázó (Pedagógiai és Pszichológai Kar), 2020-ban Siklósi Gergely párbajtőrvívó, (Pedagógiai és Pszichológiai Kar), 2018-ban Burján Csaba gyorskorcsolyázó (Természettudományi Kar), 2016-ban Kapás Boglárka úszó (Pedagógiai és Pszichológiai Kar) vehette át.