Országos Bajnokság 2019.

A csapatunk egy része

Lezajlott a 2019-es magyar Paraúszó Országos Bajnokság, ahol a Vasas SC paraúszó műhelye idén a legnagyobb létszámmal képviseltette magát. Hagyományosnak mondható helyszínen, Hódmezővásárhelyen találkozott a magyar parasportolók elitje, illetve sok utánpótláskorú versenyzője ezen a hétvégén. Az eredményeinkre büszkék lehetünk hiszen, 28 arany, 16 ezüst és 6 bronz érmet nyert egyesületünk felnőtt kategóriában, míg 16 arany, 7 ezüst és 2 bronz érmet szereztünk junior kategóriákban. Ennél több érmet még nem sikerült elérnie a csapatnak az elmúlt esztendőkben sem. Egy nagyon jó hangulatú, helyenként családias légkörben zajló versenyen a sportolóink igazán kitettek magukért, hiszen egy terheléses időszakból érkezve meglehetősen jól vették az akadályokat ezen a teszten. Több irányban is pozitívan mozdul a paraúszás és boldogok lehetünk, hogy műhelyünk élen jár ezen az úton, és követendő példát mutathat mások számára is. 


Megkérdeztük a “Szabó-műhely” edzőjét, hogyan értékelte a hétvége teljesítményét? 
Felemás érzések vannak bennem. Örültem, hogy voltak olyan sportolóink, akik most debütálhattak először úszóversenyen és nagyon szépen vették az első megmérettetéseket. Most indultunk a legmagasabb létszámmal és ehhez megfelelő színvonal is párosult. Az érzéseim pedig arra utalnak, hogy volt néhány dolog, amivel nem voltam megelégedve és kis csalódást is keltettek bennem, de ezeket majd a versenyzőkkel szeretném kiértékelni. Mégiscsak a hibákból tanul az ember. 


Ezzel azt is akartad mondani, hogy esetleg nem tervszerűen zajlott néhány dolog? Van idő kijavítani a hibákat? 
Hibák mindig vannak, tökéletes úszások pedig nincsenek. Viszont arra szeretnék törekedni, és ehhez alázatos munkára van  szükség különben nincs értelme csinálni. Természetesen ki lehet javítani ezeket a hibákat. Sokat kell gyakorolni és az előttünk álló két Világkupa futam alkalmas is lesz erre, hogy felmérjem, sikerült e megoldani ezeket a képleteket. A célok adottak minden versenyzőm számára, de vannak időszakok, mikor nem árt emlékeztetni őket, hogy miért is dolgozunk. 

Ezek szerint nehéz időszak áll a csapat mögött? 
Igen, így is fogalmazhatunk. Az elmúlt 1 hónap nem volt éppen zökkenőmentes. Hozzáteszem az ilyen periódusok hozzá tartoznak a felkészüléshez és normálisnak mondható, hogy előfordulnak ilyenek időszakok, de edzőként és versenyzőként is nehezen viseli ezt az ember. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, hogy hol van az a bizonyos X, ami idő előtt túl tudja lendíteni az embert a nehézségeken és a megfelelő minőségben képes folytatni az életét, felkészülését és aki meg tudja mutatni, hogy nem hátra felé néz hanem előre, na ezt szeretem igazán. Nem árt néha az embernek elmélyülnie önmagában és felállítani egy mérleget. 


Kicsit a jövőről is kérdezlek.  Milyen versenyek következnek esetleg lesz-e még edzőtábor, ahová utaztok? 
Négy versenyzőmet nemzetközi kategorizálás várja, ezek mindig fontos dolgok, úgy gondolom ezekre készen állunk. Minden szükséges dokumentum megvan a vizsgálatokhoz. Az út helyes amin járunk, azt már említettem, hogy nem könnyű, de megfelelő irányba haladunk úgy gondolom. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a paraúszás egyszerű és közelébe sem ér fel egy ép úszó minden napjaival. Nos szeretettel várok bármilyen kedves érdeklődőt, ahol betekintést nyerhetnek abból, hogy itt semmilyen különbség nincsen e tekintetben sem. Most három hét edzés vár a csapatra aztán két Világkupa állomás következik. Először Lignanoban, aztán Berlinben állnak rajtkőre a sportolók. Itt meg van határozva, hogy kinek fontos verseny és kinek állomás ez a két futam, de itt már nincsen mellébeszélés, tudni kell azt amit előírtam nekik. Meg vagyok győződve arról, hogy fel is lesznek készülve erre. Lesz aki több versenyszámban indul majd, főleg a három már biztos világbajnoki résztvevő, és lesznek akik kevesebb rajtot teljesítenek, mert nekik itt kell durrantani. Először kerül megrendezesre az első Ifjúsági Világjátékok, ahol Tar Réka és Tóth Éva képviseli majd a műhelyünket. Biztos vagyok, hogy egy nagyon izgalmas és érdekes esemény lesz. Jól fogják érezni magukat a lányok és reményeim szerint ott ússzák majd meg az egyéni csúcsaikat, ami szintúszó időszakon belül van még.


Végszónak pedig, London kapta a világbajnokság rendezési jogát. Ez kedvező lesz-e nekünk, vagy esetleg nehézséget jelent majd a helyszín? 
Azt gondolom, nem igazán kaphattunk volna ideálisabb helyszínt. Kuching City meglehetősen sok kockázatot rejtett magába, aztán jött a várakozás időszaka mikor kiderült, hogy Malajzia nem tudja megrendezni az eseményt és ki tudja bevállalni helyettük. Végül London kapta. Fanninak már van helyi tapasztalata hiszen a 2012-es Paralimpiát ott rendezték, ahol Ő második Paralimpiáján állt rajthoz, és Biával nekem is volt szerencsém tapasztalatot szerezni egy meghívásos versenyen a londoni uszodából. Az európai sportolóknak mindenképpen előny ez a helyszín, ahogy majd Tokió az ázsiai és ausztrál földrészen élőknek lesz kedvezőbb. Ez mindig ilyen. A színvonaláról pedig azt gondolom, hogy ez lesz a valaha volt legerősebb paraúszó világesemény, mert a mezőny “űrsebességgel” fejlődik. London készen áll rá és mi is szeretnénk részese lenni ennek a nagyszerű eseménynek.